Keresők, rövid dokumentumfilm, 34'
Az Art-Ravaló projekt gyermekvédelemben nevelkedett, és hátrányos helyzetű fiatalok számára ad ösztöndíj-rendszerű művészeti, drámapedagógiai és pályaorientációs képzést. A Keresők c. dokumentumfilm a képzést már elvégzett fiatalok életét mutatja be, és azon keresztül beszél a projektben résztvevők nehézségeiről. Azt, hogy milyen csomaggal érkeztek, ezzel mit tudtak kezdeni a képzés alatt, és hogy mindez milyen hatással van most az életükre. Milyen vágyaik teljesültek és mik az álmaik most? A film három nagyon különböző, ám az Art-Ravalóban találkozó történetet mesél el: Dávidét, Esztiét és Tibiét, illetve a Németországban élő Zsanitáét. A három szál három nagyon különböző élethelyzetet mutat be: Dávid érettségire készül, Eszti és Tibi már közös életüket tervezik, Zsanita pedig Németországban próbál helyt állni. Mégis közös bennük az, hogy évfolyamtársak voltak, és közösen készültek a Kukorica Jancsi c. János Vitéz adaptáció előadására. A filmben tehát a három térben máshol, másképpen játszódó szál közös színházélményükben, illetve az őket követő osztály válogatásán kapcsolódik össze, ahol filmem szereplői már tapasztalt, önálló fiatal felnőttekként mesélnek a néhai önmagukhoz hasonló, friss felvételizőknek. Olyan filmet szerettünk volna készíteni, ami informatív a projektre nézvést, mégis személyes tud maradni és közel hoz a szereplőkhöz.
Rendező-operatőr: Bartha Máté
További felvételek: Papp Máté
További felvételek: Papp Máté
Vágó: Érdi Zsófi
Hangutómunka: Nagy Botond